A 2008-as év egyik “retro” divatja Berlinben a képes kártyajáték volt. Talán emlékeztek, sokféle változata bukkant fel nálunk is, leginkább autósra és sportosra emlékszem, különböző skillek mentén lehetett a másiktól kártyalapokat szerezni és gyűjteni őket (Többet itt és itt angolul, de a német az igazán jó) . Ezek modern változatai a német fővárosban, a Döner, a Street art vagy a Köztéri világítótestek kártyacsomagként futnak – nemcsak művészeti alkotások, de kíváló szórakozási lehetőséget is kínálnak egy családi vagy baráti körben eltöltött vasárnapi rostonsütős bulihoz.

Nagy kedvencem, amely az interneten teljes egészében fellelhető, a felbecsülhetetlen értékű Diktátor kártyasorozat, amelyet, ha kedvünk tartja ki is nyomtathatunk magunknak, és lelkesen játszhatjuk unalmas estéken barátainkkal, családunkkal és szeretett párunkkal! Természetesen angol nyelven, de ha igazán elkötelezettek vagyunk, le is fordíthatjuk magyarra!

A játék lényege, hogy adott körben a soron következő játékos kihívja a többieket valamely kategóriában. Pl. ha nekem van egy Retteget Ivánom, és úgy látom, hogy elég komoly teljesítményt nyújtott gonoszság terén (94%), kihívom a többieket ebben a kategóriában. Akkor vihetem a lapot, ha senki nem tud fölém licitálni (tegyük fel, van egy Néród, aki csak 88%-osan gonosz, a harmadik játékosnak meg van egyMilosevice, aki csak 85%-os, akkor nyertem, és vittem mindent – jó kör volt…). Természetesen, az a játékos nyer, aki az összes lapot összegyűjtötte a többiektől. A kategóriák között szerepel többek között, a halálos áldozatok száma (millióban megadva), az uralkodás ideje, illetve a hatalom típusa, mely utóbbit ugyancsak besorolja a játék a sztálini diktatúrától (mely a legdurvábbnak számít), a kannibalizmuson át, egészen a fosztogatókig (a fasizmus csak a 4. helyezést csípte el!)

Minden diktátorról olvashatunk egy rövid összefoglalót a vonatkozó kártyán, így a játék élményén és a közösségi együttlét felemelő érzésén túl, tudásunk is gyarapszik. A gyűjthető paklik között találjuk a szimpla diktátorokat (pl. Hitler, Sztálin, Pinochet), a banánköztársaság-vezetőket (pl. Castro, Quadhaffi), a “boostereket” (pl. Mussolini, Franco, Pol Pot) és még sorolhatnám, de inkább azt javaslom, töltsük le magunknak kedvenc diktátorunkat:

angolul

németül.